Ma kerül megrendezésre a Nemzeti Fórum Kölcsey Köre konferencia-sorozatának 48. rendezvénye. Az esten bemutatják: Kárpáti György – Káel Csaba: Gyurika – egy pólós vallomásai című könyvet. Bevezetőt mond: Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke
2017. április 29-én Mosonmagyaróvárról érkezett egy népes csoport látogatóba a Népfőiskolára. Az 52 fős csoportot Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány Kuratóriumának elnöke fogadta, aki egy körséta keretében megmutatta a vendégeknek a Népfőiskola immáron felújított épületeit. Ezt követően vetített képes előadásában beszélt a további fejlesztések terveiről is.
2007 óta a Népfőiskolán rendszeresen megszervezik azt az alkotótábort, melyben együtt dolgoznak határon túli és hazai művészek. A Kecskeméti-Nagybányai Alkotótábor elnevezésű művésztábort 2007-ben Lezsák Sándor a lakiteleki Népfőiskola Kuratóriumának elnöke hozta létre Péter Zoltán, művészetpártoló vállalkozó javaslatára. Már a harmadik alkotótáborban a résztvevők úgy döntöttek, hogy megalapítják a Nagybánya-Kecskemét Alkotó Baráti Társaságot.
A pályázati felhívásra azoknak a mongol–magyar műfordítás iránt érdeklődő személyeknek a jelentkezését várjuk, akik elhivatottságot éreznek mongol nyelvű szépirodalmi szövegek magyarra fordítása iránt.
A Lakiteleki Népfőiskola és a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány pályázatot hirdet belarusz-magyar országismereti táborban való részvételre. A pályázati felhívásra azoknak a belarusz nyelv és kultúra iránt érdeklődő, 35 év alatti fiataloknak jelentkezését várjuk, akik nyitottak a belarusz nyelv és Belarusz kultúrájának megismerésére.
A Lakiteleki Népfőiskola és a Tolsztoj Társaság pályázatot hirdet orosz-magyar műfordítói táborban való részvételre. A műfordítói táborban a résztvevők előadásokat hallhatnak a kortárs orosz irodalomról, az orosz kultúra sajátosságairól, és szemináriumi foglalkozások keretében megismerkedhetnek az orosz nyelvű szövegek magyarra fordításának elméletével és gyakorlatával.
Elengedhetetlen sütiket használunk az oldal zavartalan működése érdekében.
Funkciónális
Ezek a sütik több funkciót tesznek lehetővé weboldalunk látogatói számára. Ezeket a cookie-kat külső szolgáltatóink vagy saját weboldalunk állíthatják be. A következő funkciók aktiválódhatnak vagy nem aktiválódhatnak, ha elfogadja ezt a kategóriát: - Élő chat szolgáltatások; - Online videók megtekintése; - Közösségi média megosztó gombok; - Bejelentkezés a weboldalunkra a közösségi médián keresztül; - Google térkép; - Youtube videó lejátszása; - Vimeo videó lejátszása; - Google Recaptcha
Statisztika
Statisztikai sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez.
Performansz
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy statisztikai információkat gyűjtsünk a weboldalunk használatáról, ezeket analitikai sütiknek is nevezik. Ezeket az adatokat a teljesítmény és a weboldal optimalizálásához használjuk.
Marketing
Marketing sütiket használunk aktuális akcióink személyre szabott megjelenítéséhez. Amennyiben minden funkciót használni szeretne, ezt kell kiválasztania!