A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a Hungarikum Bizottság, a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár Nonprofit Közhasznú Kft. és a Dunaversitas Egyesület idén is közösen szervezte meg a filmszemlét.
A Lakitelek Népfőiskola és a Dunaversitas Egyesület együttműködésében elindított „Sára Sándor Filmes Műhely” meghirdeti szakirányú képzését, amelynek fő célja a dokumentumfilm rendezői, operatőri, dramaturgiai, vágási feladatokkal összefüggő komplex ismeretek átadása.
A Lakiteleki Népfőiskola szervezésében, az Európa Szabadegyetem keretein belül, születésének 100. évfordulójának alkalmából 2025. július 4-én pénteken 18 órai kezdettel leleplezzük Nagy László, Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, grafikus bronz mellszobrát Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben, a Kölcsey ház előtti nemzeti pantheonban.
Az elmúlt hétvégén különleges vendégeket köszönthettünk a Kodály Zoltán Népfőiskolán: Dr. Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutatót és Felföldi László pécsi megyés püspököt. Előadásaik, gondolataik és személyes jelenlétük mély benyomást tettek a hallgatóságra – szavaik sokak szívét megérintették.
Múlt héten csütörtökön kápolnásnyéki kollégák hívtak bennünket egy hálózati találkozóra. A vendéglátónk és a szervező a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola volt.
Elengedhetetlen sütiket használunk az oldal zavartalan működése érdekében.
Funkciónális
Ezek a sütik több funkciót tesznek lehetővé weboldalunk látogatói számára. Ezeket a cookie-kat külső szolgáltatóink vagy saját weboldalunk állíthatják be. A következő funkciók aktiválódhatnak vagy nem aktiválódhatnak, ha elfogadja ezt a kategóriát: - Élő chat szolgáltatások; - Online videók megtekintése; - Közösségi média megosztó gombok; - Bejelentkezés a weboldalunkra a közösségi médián keresztül; - Google térkép; - Youtube videó lejátszása; - Vimeo videó lejátszása; - Google Recaptcha
Statisztika
Statisztikai sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez.
Performansz
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy statisztikai információkat gyűjtsünk a weboldalunk használatáról, ezeket analitikai sütiknek is nevezik. Ezeket az adatokat a teljesítmény és a weboldal optimalizálásához használjuk.
Marketing
Marketing sütiket használunk aktuális akcióink személyre szabott megjelenítéséhez. Amennyiben minden funkciót használni szeretne, ezt kell kiválasztania!