Szeptember 22. – október 5. között a “Meg nem született gyermekek” életvédő szobra a Pálos templomba érkezett, mely látogathatóvá vált több kísérő program keretében. A programsorozat célja az volt, hogy segítsen begyógyítani a sebeket, hogy nőknek és férfiaknak, anyáknak és apáknak segítsen a veszteségük feldolgozásában, felhívja a figyelmet a megelőzésre és az életvédelem fontosságára.
Lisszabonban, a Magyar Nagykövetség szervezésében kerül sor Hrivnák Tünde divattervező kollekciójának, a BY ME Treasure-nek bemutatójára. Az esemény a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület "Nők feketén-fehéren" című kiállításához, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepséghez kapcsolódik.
Ha kíváncsi vagy, hogy milyen állatok rejtőznek a fűben, akkor tarts velünk a következő natúrparki sétánkon Gersekarátra, ahol természetes élőhelyükön figyelheted és ismerheted meg a fűhálóval begyűjtött állatokat.
Készítsd el hagyományos módon, természetes alapanyagból a saját szakajtódat! Vízpartok, mocsaras, lápos területek ajándéka a gyékény, számos háziipari termék alapanyaga.
A vénasszonyok nyarában bátorkodtunk még egy kinti kávéházi programot tartani, a francia kultúrát megismertetve. Az időjárás kegyes volt hozzánk, a jó időben különleges sajtok, ízletes sütemények és fantasztikus zongorajáték fogadta az érdeklődőket.
Az őszi szezon első megvalósuló kézműves workshopja alkalmával egy különleges ékszerkészítési technikával ismerkedtek meg műhelyünkbe látogatók. Rézzel és alumíniummal dolgozva készíthették el egyedi ékszerkollekciójukat!
Elengedhetetlen sütiket használunk az oldal zavartalan működése érdekében.
Funkciónális
Ezek a sütik több funkciót tesznek lehetővé weboldalunk látogatói számára. Ezeket a cookie-kat külső szolgáltatóink vagy saját weboldalunk állíthatják be. A következő funkciók aktiválódhatnak vagy nem aktiválódhatnak, ha elfogadja ezt a kategóriát: - Élő chat szolgáltatások; - Online videók megtekintése; - Közösségi média megosztó gombok; - Bejelentkezés a weboldalunkra a közösségi médián keresztül; - Google térkép; - Youtube videó lejátszása; - Vimeo videó lejátszása; - Google Recaptcha
Statisztika
Statisztikai sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez.
Performansz
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy statisztikai információkat gyűjtsünk a weboldalunk használatáról, ezeket analitikai sütiknek is nevezik. Ezeket az adatokat a teljesítmény és a weboldal optimalizálásához használjuk.
Marketing
Marketing sütiket használunk aktuális akcióink személyre szabott megjelenítéséhez. Amennyiben minden funkciót használni szeretne, ezt kell kiválasztania!