A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a Hungarikum Bizottság, a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár Nonprofit Közhasznú Kft. és a Dunaversitas Egyesület idén is közösen szervezte meg a filmszemlét.
A Magyar Közösségi Ház mögötti dombon március óta fafaragó mesterek és önkéntesek dolgoznak az Életfán azért, hogy a Felföldi Dalia Iskola hetedik születésnapjára elkészüljön a magyar nép legősibb szakrális jelképe. Háromnapos hétvégi táborok keretein belül haladnak a munkálatokkal.
Újból sor került a magyar harcművészeti képzésre, de ezúttal nem a Daliák központjában Gömörpéterfalán, hanem a kisberényi Gyula Völgyében Pucskó Zsolt Ákosnál, aki harci botolót oktatott az érdeklődőknek.
Az agyagosszergényi Közi Horváth József Népfőiskola szervezésében a gömörpéterfalai Dalia Népfőiskola néhány tagja az anyaországban járt június 4-e
alkalmából. A térség öt alapiskolájába vitték el az előadásukat, továbbá vendégszereplői voltak Agyagosszergényben a Trianon megemlékezésnek és
Kopecsni Gábor könyvbemutatót is tartott.
Különleges alkalomból hirdetett szépíró versenyt a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola: idén éppen száz éve, hogy Magyarországon először ünnepelték hivatalosan az Anyák napját. A jubileum jegyében meghirdetett pályázatra általános iskolás gyermekek küldhették be kézzel írt pályamunkáikat.
Május 30-án a Magyar Országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor, Aybek Shakhavdinov, az Üzbég Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete és Hendrich Balázs, a Türk Államok Szervezete budapesti irodájának vezetője látogatott el a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola kápolnásnyéki központjába.
Elengedhetetlen sütiket használunk az oldal zavartalan működése érdekében.
Funkciónális
Ezek a sütik több funkciót tesznek lehetővé weboldalunk látogatói számára. Ezeket a cookie-kat külső szolgáltatóink vagy saját weboldalunk állíthatják be. A következő funkciók aktiválódhatnak vagy nem aktiválódhatnak, ha elfogadja ezt a kategóriát: - Élő chat szolgáltatások; - Online videók megtekintése; - Közösségi média megosztó gombok; - Bejelentkezés a weboldalunkra a közösségi médián keresztül; - Google térkép; - Youtube videó lejátszása; - Vimeo videó lejátszása; - Google Recaptcha
Statisztika
Statisztikai sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez.
Performansz
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy statisztikai információkat gyűjtsünk a weboldalunk használatáról, ezeket analitikai sütiknek is nevezik. Ezeket az adatokat a teljesítmény és a weboldal optimalizálásához használjuk.
Marketing
Marketing sütiket használunk aktuális akcióink személyre szabott megjelenítéséhez. Amennyiben minden funkciót használni szeretne, ezt kell kiválasztania!