A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a Hungarikum Bizottság, a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár Nonprofit Közhasznú Kft. és a Dunaversitas Egyesület idén is közösen szervezte meg a filmszemlét.
A tavalyi év végén 7., 8., 9. és 10. osztályos diákok számára meghirdetett Értékek, kincsek, hagyományok a Kárpát-medencében című hungarikum vetélkedő 9. osztályosok részére meghirdetett versenye lezárult. Az elődöntő és a döntő a lakiteleki Népfőiskolán került megrendezésre április 28-29-én.
Az április végén lezajlott kiscsőszi alkalmat követően a Vasvár Népfőiskola, az Összetartozás Népfőiskolával együttműködésben ezúttal Királyszállásra, a Nagy-Magyarország Parkba várja a népfőiskolai partnereket. A találkozó időpontja 2025. május 19., hétfő.
Nagy érdeklődés mellett zajlott gróf Széchenyi István mellszobrának felavatása a mezőörsi népfőiskolán. A Széchenyi Programsorozat keretében május 10-én ünnepélyes keretek között került leleplezésre Makoldi Sándor szobrászművész gyönyörű alkotása.
Az önkéntes tűzoltók felelőssége nem kicsi, hiszen vigyáznak közösségeikre, Magyarországra, a magyar nemzet tagjaira - jelentette ki a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) elnöke szombaton Lakiteleken, a tűzoltók védőszentje, Szent Flórián napja alkalmából rendezett országos tűzoltónapon.
A nemzetközi kórusversenyről két arany éremmel tért haza a sóvidéki-nyárádmenti gyermekekből, fiatalokból álló Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Kar.
Tóth Péter Lóránt, a Kárpát-medence ismert versvándora 2025 májusában ismét ellátogatott Kárpátaljára, hogy irodalmi előadásaival lelki erőt és közösségi élményt nyújtson a helyi magyarságnak.
Elengedhetetlen sütiket használunk az oldal zavartalan működése érdekében.
Funkciónális
Ezek a sütik több funkciót tesznek lehetővé weboldalunk látogatói számára. Ezeket a cookie-kat külső szolgáltatóink vagy saját weboldalunk állíthatják be. A következő funkciók aktiválódhatnak vagy nem aktiválódhatnak, ha elfogadja ezt a kategóriát: - Élő chat szolgáltatások; - Online videók megtekintése; - Közösségi média megosztó gombok; - Bejelentkezés a weboldalunkra a közösségi médián keresztül; - Google térkép; - Youtube videó lejátszása; - Vimeo videó lejátszása; - Google Recaptcha
Statisztika
Statisztikai sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez.
Performansz
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy statisztikai információkat gyűjtsünk a weboldalunk használatáról, ezeket analitikai sütiknek is nevezik. Ezeket az adatokat a teljesítmény és a weboldal optimalizálásához használjuk.
Marketing
Marketing sütiket használunk aktuális akcióink személyre szabott megjelenítéséhez. Amennyiben minden funkciót használni szeretne, ezt kell kiválasztania!