A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a Hungarikum Bizottság, a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár Nonprofit Közhasznú Kft. és a Dunaversitas Egyesület idén is közösen szervezte meg a filmszemlét.
2024.07.13-án Sportnap keretén belül megrendeztük a Pétandue versenyt. Mivel már előző évben sokan megismerkedtek a szabályokkal és a játékkal így még nagyobb kedvvel vettek részt a versenyen és közösen magyarázták és mutatták be a játék fortélyait az új érdeklődőknek.
2024. 07.03-án első alkalommal került megrendezésre a fogyatékkal élők részvételével főzőverseny. A program elérte célját, mely során tapasztalatcsere és társadalmi érzékenyítés a fogyatékossággal élő személyek elfogadása volt a kiemelt cél.
2024. 06.03-án az érdeklődőket szeretettel vártuk a Levendula szüreten ahol a levendula termesztés fortélyaival ismerkedettek meg az érdeklődők. A résztvevők nagy érdeklődése kísérte a programot és hangot adtak a későbbiekben megrendezésre kerülő programokon való részvételi szándékukról.
A Tokaji Pap Miklós Népfőiskolával közös hálózati programot rendeztünk melynek fő célkitűzése a népdal, néptánc hagyományőrzés, értékeink megőrzése a volt az elsődleges cél.
2024.05.03. sportnap keretén belül lábtenisz versenyt rendeztünk. A közösség részéről nagy volt az érdeklődő, mindenki ki próbálta magát a játékot és élvezettel figyelte a versenyt és drukkoltak a résztvevőknek.
A Keresztény Élet Szerkesztősége, a Lakiteleki Hungarikum Liget és a Lakiteleki Eötvös Iskola Kárpát-medencei történelmi versenyt hirdet. „RECRUDESCUNT - KIÚJULNAK A JELES MAGYAR NEMZETNEK RÉGI SEBEI” II. RÁKÓCZI FERENC ÉLETE ÉS KORA címmel A játékra anyaországi és határainkon túl élő (erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki) általános iskolás korú (10-15 éves), valamint középiskolás korú (15-19 éves) fiatalok csapatait várjuk.
Elengedhetetlen sütiket használunk az oldal zavartalan működése érdekében.
Funkciónális
Ezek a sütik több funkciót tesznek lehetővé weboldalunk látogatói számára. Ezeket a cookie-kat külső szolgáltatóink vagy saját weboldalunk állíthatják be. A következő funkciók aktiválódhatnak vagy nem aktiválódhatnak, ha elfogadja ezt a kategóriát: - Élő chat szolgáltatások; - Online videók megtekintése; - Közösségi média megosztó gombok; - Bejelentkezés a weboldalunkra a közösségi médián keresztül; - Google térkép; - Youtube videó lejátszása; - Vimeo videó lejátszása; - Google Recaptcha
Statisztika
Statisztikai sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez.
Performansz
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy statisztikai információkat gyűjtsünk a weboldalunk használatáról, ezeket analitikai sütiknek is nevezik. Ezeket az adatokat a teljesítmény és a weboldal optimalizálásához használjuk.
Marketing
Marketing sütiket használunk aktuális akcióink személyre szabott megjelenítéséhez. Amennyiben minden funkciót használni szeretne, ezt kell kiválasztania!