A magyar társadalom pénzügyi tudatosságát mérte fel a harmadik alkalommal megrendezett Kossuth Kollégium, melynek zárókonferenciáját szombaton tartották a lakiteleki Hungarikum Ligetben. Az esemény vendége volt Varga Mihály, volt pénzügyminiszter, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is, aki hangsúlyozta a pénzügyi tudatosság mérése azért fontos, hogy jobb döntéseket hozhasson az egyén.
A december 7-9 közötti téli találkozóval zárult a Boldog Ceferino Kollégium első éve, ahol ismét tartalmas és (ön)ismeretekben gazdag hétvégét tölthettek együtt a kollégium hallgatói.
A Lakiteleki Népfőiskola ötödik alkalommal szervezte meg a Vámbéry Ármin Kollégium hétvégéjét december 6-8-ig. Az eseménynek ismételten a Hungarikum Liget adott otthont. A téma a legkeletebbi türk ország, Krigizisztán volt.
Idén tavasszal a Lakiteleki Népfőiskola szervezésében ismét értékfeltáró kollégium indul, amely az adott terület magyarsága értékeinek, kulturális és szellemi állapotának felmérését tűzi ki célul.
2024-ben utolsó alkalommal gyűlt össze a Bárczi Gusztáv kollégium csapata. Pénteki estét Németh Szilvia nyitotta meg az „auti” felmérés eredményéről, munkájáról, mely egy kötetlen beszélgetésbe ment át.
Elengedhetetlen sütiket használunk az oldal zavartalan működése érdekében.
Funkciónális
Ezek a sütik több funkciót tesznek lehetővé weboldalunk látogatói számára. Ezeket a cookie-kat külső szolgáltatóink vagy saját weboldalunk állíthatják be. A következő funkciók aktiválódhatnak vagy nem aktiválódhatnak, ha elfogadja ezt a kategóriát: - Élő chat szolgáltatások; - Online videók megtekintése; - Közösségi média megosztó gombok; - Bejelentkezés a weboldalunkra a közösségi médián keresztül; - Google térkép; - Youtube videó lejátszása; - Vimeo videó lejátszása; - Google Recaptcha
Statisztika
Statisztikai sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez.
Performansz
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy statisztikai információkat gyűjtsünk a weboldalunk használatáról, ezeket analitikai sütiknek is nevezik. Ezeket az adatokat a teljesítmény és a weboldal optimalizálásához használjuk.
Marketing
Marketing sütiket használunk aktuális akcióink személyre szabott megjelenítéséhez. Amennyiben minden funkciót használni szeretne, ezt kell kiválasztania!