Népfőiskola Hálózat Eseményei


Nagy érdeklődés kísérte az immár hagyományos művészeti Ki Mit Tud döntőjét. Az évek óta növekvő színvonalú programban a jelentkezők nagy létszáma miatt idén már elődöntőket kellett szervezni a térség iskoláiban.
2024.március.30. Szombat
Bővebben
Teltház fogadta a Soltis Lajos Színház művészeit március 14-én este a kiscsőszi Kultúrpajtában.
2024.március.30. Szombat
Bővebben
Közös kiállításon mutatkoztak be az A Szakkör programunkban résztvevő bútorfestő, és gyöngyfűző közösségek. Mindkét szakkör sikeresen megvalósult, sőt, felmerült az igény a közös folytatásra is.
2024.március.30. Szombat
Bővebben
Egyesületünk egy nemzetközi Erasmus pályázatnak köszönhetően ifjúsági együttműködési közösségépítő program megvalósítását tervezi májusban.
2024.március.30. Szombat
Bővebben
Magyary Zoltán és felesége, Techert Margit életük tragikus utolsó hónapjait (1944 októberétől) Héregen töltötték. Emlékkonferenciánkkal a tudós, egyetemi tanár házaspár emléke, szellemi hagyatéka előtt tisztelegtünk, immáron harmadik alkalommal.
2024.március.28. Csütörtök
Bővebben
Tímár Sára és zenekara 15 éves jubileumi koncert
2024.március.28. Csütörtök
Bővebben